"A séta az élet legemberibb életütemét fejezi ki. Aki sétál, nem akar eljutni sehová, mert ha célzattal és úticéllal ered útnak, már nem sétál, csak közlekedik. A sétáló útközben, minden pillanatban, megérkezett a séta céljához, mely soha nem egy ház, vagy fatörzs, vagy szép kilátás, csak éppen ez a levegős és közvetlen érintkezés a világgal. Egy ember, aki lassan elvegyül a tájjal, része lesz egy erdőnek, vagy mezőnek, ütemesen átadja magát a természet nagy díszletei között az örök valóságnak, az időtlen világi térnek, minden pillanatban úgy érzi, hazatért séta közben. A séta teljes magány. Egy szobában könyvek és tárgyak vannak körülötted, melyek életed feladataira és kötelességeire figyelmeztetnek, a munkára, vagy a hivatásra. Aki sétál, megszabadult munkájától, egyedül van a világgal, lelkét és testét átadja az ősi elemeknek. Gondold meg, hogy a Földön jársz és csillagok alatt sétálhatsz. Nagyszerű dolog ez."
A természet a természetem
Azt hiszem mindannyian fel tudunk idézni emlékeinkből egy olyan esetet, amikor a természetben való puszta levés elcsendesítette a bennünk tomboló vihart, és végtelen békét és megnyugvást költöztetett a helyére.
Kimenni és csak jelen lenni hatalmas gyógyító erővel bír. Figyelni a fákat, fülelni a neszeket és mélyeket szippantani a tiszta levegőből, ennél igazán nem kell több.
Ez, a természethez való közeledés az, amely segíthet bennünket a teljesség felé. A természethez pedig nem csak úgy tudunk közeledni, hogy kimegyünk az erdőbe, hanem úgy is, ha megpróbáljuk felvenni és megélni annak ritmusát. A természetben jelen lévő ciklikusságot, egyensúlyt és harmóniát. Így beköltöztethetjük a természet békéjét mindennapjainkba.
